Apának dolga volt a müncheni reptéren, elkísértük a kölkökkel. Mivel esett az eső, úgy döntöttünk, egy gyalogos üvegfolyosóban ütjük el az időt, ami a hatsávos út felett vezet át, van alatta sín a vonatoknak, és mindkét kifutópályára rálátni, így a gyerekeknek tökéletes mulatság. Amikor a folyosó végére értünk(babakocsistól kétgyerekestől) szemfülesen megláttam, hogy van egy üveglift a végén, ahonnak le lehet utazni 1 emeletet a föld szintjére. Gondoltam, megyünk egy oda-visszát a kölkökkel, lesz öröm. Volt is. Míg lementünk a Nagy kérdezte, hogy mi ez a sárga gomb, mondtam, hogy ezen kell segítséget hívni, ha beragad a lift (de magamban hozzátettem, hogy nem fog, mert ez Németország, ahol minden működik).
Gondolom, mindenki kitalálta: leértünk a földszintre és a liftből se ki, se fel, semmi. Beragadtunk.
A gyerekek szerencsére elrendetlenkedtek, úgyhogy felkészültem a segélyhívásra.
Megnyomtam a sárga gombot, beleszólt egy férfi, aztán előadtam:
-GÚTEN TÁG! WIR SIND HIER, IM LIFT. DIE TÜREN ÖFFNEN NICHT!
aztán ő válaszolt. abból csak azt írom le, amit értettem:
-... .... .... ..... .....................................................
...........................................................................
..........................................................................
szóval, semmit. Ő több mondatot használt, mint én, de ez sem segített. megint rajtam volt a sor:
- OKÉ. DÁNKE SCHÖN!
A Nagy kérdezte, mikor jön a bácsi, mondtam, hogy hamarosan. Annyi kapaszkodóm volt, hogy mintha az utolsó szava az lett volna, hogy "hineingehen". Meg arra is gondoltam, hogy csak nem azt mondta, hogy "rohadjatok meg abban a liftben, ha már ennyire hülyék voltatok".
Közben azzal a válasszal is készülnöm kellett, amit akkor mondok, ha megjelenik Apa és megkérdezi, hogy mégis mi a f*szt keresünk egy liftben..
Telt-múlt az idő, a gyerekek tovább rendetlenkedtek, de legalább elvoltak. Vártuk a szerelőbácsit.
Kb. 10 perc múlva megjelent 2 tűzoltóautó. Gondoltam, ez itt előfordul, hiszen egy reptéren vagyunk.
Kiszállt belőle 5 tűzoltó. És elindultak. Felénk.
Igen. Innen már nem nehéz összerakni: ők szabadítottak ki minket.
Mentségemre szóljon, nekik se volt könnyű: feszegettek mindent, közben vigyorogtak (=val.színűleg inkább röhögtek rajtam). Ez így talán jobb, mintha odajött volna valaki, aki megalázó módon megnyom egy gombot(amit én is meg tudtam volna nyomni) és kiszabadít.
Utána sűrű dánkesőnök között elhúztam onnan a két gyerekkel.
A Húgom nem sokkal az eset után hívott telefonon. Mondta, hogy hallott a sztoriról, de nem értett pontosan minden részletet, mert Apu annyira röhögött, mikor mesélte neki, hogy alig bírt beszélni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése